Hetedik fejezet

Szürke homály lebegett a város felett, és az eső egyre nagyobb cseppekben folyt végig a villamos ablakán. Örvények, mint néma sikolyok tátogtak a Duna felszínén, mintha a folyó szólni szeretne, de a szavait magával ragadja a lefelé húzó víztömeg. Beleborzongtam a látványba.Akárhányszor haladtam át a Duna felett, a város mindig tükröt tartott elém; hol a

Ketten kellünk hozzá

Olvasóként belecsöppeni egy regénybe olyan, mintha egy vonaton ülnénk, amely robog az ismeretlenbe. Miközben forgatjuk a kezünkben a könyvet, pont annyit időzünk egy-egy állomáson, amíg az jólesik, és a legfontosabb, hogy valamit magunkkal viszünk a műből. Szerzőként mindez másként működik. Isten súg, s én hallgatom. Valahogy így tudom megfogalmazni azt az állapotot, mikor a kezem

A szív dallama

Az írás nem az első leütéssel kezdődik és nem a mondatok megformázásával, hanem az odafigyeléssel. Elég egy elcsípett pillanat, egy üres perc, amit úgy töltenek ki az érzések, mint az áramló zene a teret. Szavak helyett, egy alig hallható dallam munkálkodik a lélekben, amely sokszor annyira halk, hogy elveszhet a dübörgő gondolatok között. Mert az

Hétköznapok gyöngysora

Néha elfeledem, hogy azok a pillanatok a legszebbek, amelyeket átitat az örökkévaló. Kávét inni napsütésben, macska dorombolásra elbóbiskolni egy esős hétköznap este. Olyan percek ezek, amelyek már-már túl egyszerűnek tűnhetnek, és mégis, legszívesebben ezeket a pillanatokat fűzném fel egy gyöngysorra. Mert jártam én már messzi országokban, káprázatos épületekben, de sehol nem találtam igazán a helyem.

Lélekvas

Élt egyszer egy hegedűkészítő, aki bármilyen fát szóra tudott bírni. Messzi tájakról érkeztek hozzá a zenészek, hogy a falusi vigadalmakban megcsorbult hangszereiket, a vad művek alatt elpattant húrokat az ő gondjaira bízzák. Nem volt az a kettétört gordonka, megrepedt brácsa, amibe ne tudott volna új életet lehelni. De azt kevesen tudták róla, hogy késő éjjeleken,

Ilonka néni

Vajon, mi marad meg a fiatalságából, kinek évtizedek nyomják a vállát?Erről eszembe jut egy történet. Még egyetemista koromban ismertem meg egy öregasszonyt, Ilonka nénit. Egy bérházban laktunk, én a másodikon, az asszony pedig az egyik földszinti lakásban. Isten tudja, mióta élhetett ott. Egyesek azt rebesgették, az első lakók között költözött be a hűvös falak közé.

Hatodik fejezet – második rész

Egyszer valaki azt mondta nekem: Nem az számít, hogy eléred-e a célod, hanem van-e benned elég bátorság megtenni a hozzá vezető első lépést. Elindulsz vagy megtorpansz? Tulajdonképpen nincsen vesztenivalód.Azon az estén, a kávézóban, én a megtorpanást választottam.Hogyan kezdhetnék tiszta lappal, ha a múlt utánam nyúl, és éles fekete vonalat húz a hófehér lapjaimra? Talán nem

Hatodik fejezet – első rész

1944. októbere, Kecskemét A felnőttek azt mondogatták, hogy a háború nem Isten műve, hanem az emberé, aki Istent játszik. Az Úr vigyáz a gyermekeire, megszabadítja őket a gonosztól. Azonban a tanya pincéjében kuporogva, ahova beszűrődött a golyók süvöltése és az aknák robaja, a kislány nem látta az Úr jóságát.Érezte, hogy minden egyes nappal nő körülöttük

Reggeli fogócska

Zoli idegesen kaparássza a kávés cukrot a csészealján, majd a szájához emeli a kiskanalat, és lenyalja. A konyha reggeli csendjében tisztán hallja, ahogy a kristálydarabok, mint homokszemek recsegnek a fogai között. Ha pedig igazán figyel, akkor meghallja a sós tengeri szellő sustorgását és a végtelen víz morajlását a konyhasziget közelében. De Zoli csak a saját

Mikor a kövek hallgatnak

Negyedik napja utaztam nyolcad magammal a kisbusz hátuljában, és negyedik napja zötykölődött bennem a sok-sok élmény, amit az erdélyi kirándulásunk alatt szereztem. Az emlékek ma is olyan élénken izzanak bennem, mint a tábortüzünk a bölcs némaságú Hargita tövében. Szinte érzem a szalonna és kolbász füstös ízét a számban, amit a székelyudvarhelyi vendéglátónk, Ida szerint csak