Ima hozzád

Ha lehunyom a szemem átjár egy nyugodt érzés, ismerős, kedves, nem súg biztosat vagy ígér lelket gyönyörködtető dolgokat, létezik és ettől érzem, végre megérkezem. Távolról indultam a saját vágyott életem árnyékából, olyasmit kerestem, amitől ködös vonatutakon elégedetten dőlhetnék hátra a meleg ülésben. Most újra utazom, megyek hazafelé és ezzel együtt megérkezem oda, ahol rég lennem kéne. Vágytam szép lakásra, ruhákra, gyertyafényes csillogó vacsorákra, mindenre mi kirakat, mit itt hagyunk egy nap, és nem marad más számunkra csak az egymás szemében észrevett gondolatok magjai. Ha a szemedbe nézek, végre úgy látom magamat, ahogy mindig látni akartam. Látok hitet, kitartást, bátorságot. Tekinteted tükör, amelyben észrevettem önmagam.

Benned lettem szabad, leltem barátra és ismertem meg az önzetlen szeretetet, miattad tudom mi a gondoskodás, mikor a test beteg és a lélek meghasad.

Úgy szeretsz, hogy nem követelsz, úgy teszed homlokomra kezed, mintha Isten simogatna meg szelíden és nyugtatna lázas estéimen.

Már nem építek elvárásokból kerítést, amely körbe vesz, és saját magam fogja leszek. Szabad vagyok, közben sétálsz mellettem, fogod a kezem, nem hagysz el. Hiszed, amit hiszek és látod, amit én látok, nem férkőzhet közénk sem irigység sem rosszindulat. Élek a szemedben és te élsz bennem, mindörökkön örökké egész életemben.

Mit gondolsz?

Egy pillanatra megállni, hangosan nevetni, sírni titokban, elcsendesedni, belekortyolni egy bögre tejeskávéba, megfogni a gyermekünk kezét, örülni annak, ami bennünk és körülöttünk van. Ezekről a pillanatokról írok.