Katonadolog

Pirossapkás kislány ugrál a kert zöldes pázsitján, ha nem lenne rajta sapkája, akkor is észre lehetne venni rikítóan sárga kabátja miatt. Úgy néz ki, mint egy hímes tojás.

A kora reggeli levegő hideg, de érezni, ez már nem a természet télies lehelete. Érezni a nárciszok és tulipánok parfümös illatát. A kislány ide-oda szaladgál, gurgulázva nevetgél, lábait egymás után szedegeti, néha elesik, ilyenkor kezét maga elé tartva érkezik meg a vizes fűre. Tenyere sáros lesz, a nagyobb földdarabkák lepotyognak róla.

Édesanyja odarohan hozzá. „-Katonadolog!” mondja, majd a két kezébe veszi a picike ujjacskákat, és gondosan letöröli róluk a föld csókolta nyomokat.

Hímes tojás szalad tovább, hol a bokrok között bukkan fel a piros sapka, hol tolatva, fenekét kinyomva mászik kifelé. Valamit tart kis kezében. Piros tojás, nem kétség. Megelégedve nézi a csillogó alufóliába bugyolált kincset. Boldogság tükröződik arcán, tiszta, gyermeki öröm. Rohan édesanyához, hogy megmutassa neki. Odanyomja anyukája kezébe, kap egy hatalmas puszit az arcára, cuppanósat. „- Jaj, mama!” Turcsi orrát felhúzza, szemöldökét összeráncolja, próbál szabadulni a szerető ölelésből. Nincs idő ilyen dolgokra, amikor tojások száza vár még rá!

Rengeteg kincset rejtett el a kert, és az ujjacskái kezdenek fázni, de ez sem tántoríthatja el. A lábak szorgosan mennek a test után, álmos pitypangok próbálnak kitérni a léptek elől kisebb-nagyobb sikerrel. A legutolsó tojásokat a kert végében elbújt farönkről szedegeti fel. Minden tojás után egyenként nyúl, ahogy nyúlik a test, nyúlnak az ujjacskák. Megvannak! Ugrálni kezd a boldogságtól. Anyukája odalépked hozzá, és magasba emeli a piciny testet. Ilyen az igazi győzelem.

Mit gondolsz?

Egy pillanatra megállni, hangosan nevetni, sírni titokban, elcsendesedni, belekortyolni egy bögre tejeskávéba, megfogni a gyermekünk kezét, örülni annak, ami bennünk és körülöttünk van. Ezekről a pillanatokról írok.