Konfetti

Hol kezdődik?

Titkon mindenki csillogó szemekkel várja az új évet, hogy hozza már azt a megváltást, meg a minden földi jót. Viszont Szilveszter éjjel nem lesz istenifény, sem angyalok alászállása, akik megsimogatnák a buksinkat, hogy ezentúl minden rendben lesz. Helyette lesz másnap, fejfájás, no meg lencsefőzelék.

Soha nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a Szilveszternek. Nem hiszek abban, hogy éjféltől minden más lesz, ami rossz volt egyszeriben helyrejön, a jó dolgok az ölembe hullnak. Igaz, mindig volt rajtam flitteres ruha, szép smink, és előfordult, hogy éjfélkor megcsókoltak, de ezek önmagukban nem érnek semmit. Nem ezek számítanak, hanem a másnap, amikor hullafáradtan engeded magadra a vizet a zuhany alatt. Érzed, hogy a zuhanyrózsa támaszt próbál nyújtani, szelíden simogat a meleg víz, mintha valaki így szeretne nyugtatni téged.

Lemosod magadról az eddigi terheket, aggasztó gondolatokat, az elmúlt év illatát. Visszaemlékezel a cseresznyevirágok pipiskedő táncára, ahogy repíti őket a tavaszi fuvallat. Emlékezel a forró nyárra, a balatoni vízpart illatára, és újra hallod az őszi falavelek susmogását, ahogyan a karcos telet köszöntik. Végül mindent lemosol magadról. Lassacskán az egész eltűnik a lábad alatt, végig csordogál a kád alján egészen a lefolyóba néhány szem konfetti kíséretével.

Szerintem itt kezdődik.

 

Mit gondolsz?

Egy pillanatra megállni, hangosan nevetni, sírni titokban, elcsendesedni, belekortyolni egy bögre tejeskávéba, megfogni a gyermekünk kezét, örülni annak, ami bennünk és körülöttünk van. Ezekről a pillanatokról írok.