Csendes éj

Magányosan visszhangzott Lili csizmájának sarka a hűvös vasárnapi estében. A karácsonyi forgatag után különösen kihalt volt minden. Csend volt, bántó csend. A várost borító tiszta paplan eltűnt, nem maradt belőle semmi a sáros földön és néhány pocsolyán kívül.

Valami mégis szemerkélt az égből. Az esti lámpafényben szitálva forogtak a vízcseppek, mint a muslicák a villanykörte körül. A vizes utcák szélén egymás hegyén-hátán karácsonyfák feküdtek, egyedül ők maradtak a fenséges ünnep fényéből.

Lili szíve összeszorult, ha utcára dobott karácsonyfát látott. Volt bennük valami végtelenül szomorú, ahogy tűleveleikkel puhán rásimultak a nyirkos földre. Be nem tartott ígéretek csúfondáros totemjei. Az ünnep varázsa kelti életre őket, de később, amikor az emberek minden jót megfogadtak, és a földi jóság nem lehet nagyobb a világon, az első januári fagy az utcán éri a karácsonyfákat.

Lili zsebre tett kézzel megállt egy kisméretű fácska előtt. Nem volt magasabb a szemetesnél, ami mellé dobták. Üres szaloncukor papírjai megcsillantak a lámpafényben, az alsó ágai belelógtak az alatta alvó pocsolyába. Egy pillanatra átfutott Lili fejében, hogy haza kellene vinni. Talán meleg szobára és szerető ölelésre vágyik. Biztosan hiányzik neki az a sok csillogó szempár, s a tiszta fény, ami igézően sziporkázott tömzsi testén.

Addig tűnődött a karácsonyfa sorsán, míg az eső egyre jobban szemerkélni nem kezdett.

Butaság az egész, gondolta. Mit kezd ő valójában ezzel a fával? Sáros lesz tőle a padló, ráadásul kopaszodik az egyik oldala, és egyedül alig bírná megmozdítani. Nagyot sóhajtott, ujjait a zsebében morzsolta, végül hátat fordított és elindult hazafelé. Már két sarkon is befordult, mikor léptei ütemére halkan dúdolni kezdett.

„Csendes éj, szentséges éj, Szunnyad már minden lény, Csak a szent család virraszt ébren, Égi kisded csak aludj szépen, Mennyei álom ölén, Mennyei álom ölén…”

A dallam, mint az eső, behálózta az éjszaka csendjét.

Mit gondolsz?

Egy pillanatra megállni, hangosan nevetni, sírni titokban, elcsendesedni, belekortyolni egy bögre tejeskávéba, megfogni a gyermekünk kezét, örülni annak, ami bennünk és körülöttünk van. Ezekről a pillanatokról írok.