Kávéba rejtett szerelem

Kinyitom a szemem. A redőny lehúzva, de résein keresztül a reggeli nap csipke terítőt hímez a fehér falra. Ilyenkor kicsit közelebb érzem magam a Mindenhatóhoz, mintha üzenni szeretne nekem. Erre te rázod a fejed, azt mondod túl szentimentális vagyok. Kikászálódsz az ágyból, a konyha felé veszed az irányt.

Mielőtt újra elmerülnék a paplanhabok között, hallgatom a kávéfőző keserves könyörgését. Hadd aludjak még. Mondja. Te nem hagyod. A kávészemek vágyakozva peregnek a gépbe. Frissen őrölt kávé illattal álmodom tovább. Mikor újra kinyitom a szemem a csipketerítő eltűnt a falról, te is elindultál. Kicsoszogok a konyhába, meglátom az üres csészédet a konyhapulton. A mosogatóba teszem, majd letörlöm az utána maradt kerek foltot.

A bejárati ajtó felé lépek, amikor észreveszem kedvenc bögrémet az asztalon. Forrón gőzölög benne a kávé, a fahéj illata pedig szíven talál. Felveszem a bögrét, belekortyolok és valahol a tejhab alatt, a kávé fekete örvényében megtalállak téged.

Kitárom a bejárati ajtót. A belső kert harsogva rám köszön, és friss levegővel telik meg az előszoba. Neki támaszkodom az ajtókeretnek, újra belekortyolok a kávéba. Körbenézek, az ablakokon redőny, a szomszéd macskája összegömbölyödve szundikál a kertben. Egyedül egy feketerigó töri meg a létezés csendjét. Keresem őt, de elbújt a lombok között.

Egy utolsót kortyolok a bögréből. Rád gondolok. Sóhajtva felnézek, de most a lombok fölött jár tekintetem. Nézd kedvesem, a szellő a nyárfa havát hordja és a kék égbolt megtelik apró álmokkal.

Mit gondolsz?

Egy pillanatra megállni, hangosan nevetni, sírni titokban, elcsendesedni, belekortyolni egy bögre tejeskávéba, megfogni a gyermekünk kezét, örülni annak, ami bennünk és körülöttünk van. Ezekről a pillanatokról írok.