Egy pillanat

Belekortyolok a kávémba.

Az üvegen keresztül látom, ahogyan a zöldségárus néni hátra dől a székben. Kezébe keresztrejtvény, a szemüveg az orra hegyén imbolyog, és a hófehér haja vakítóan csillog a napfényben. Tőle pár méterrel arrébb egy fiatal lány üldögél a járdaszegélyen, szívecske formájú napszemüveget visel, hanyagul rágózik és mosolyogva zenét hallgat. Hirtelen egy görkorizó srác suhan el mellette. Nem szívbajos, lazán felugrik a pattkára, amivel megijeszti a lányt és kizökkenti a gondolataiba temetkezett nénit. Mind a ketten utánanéznek, majd morognak valamit a bajszuk alatt. A srác elszáguld a Csibefaló előtt, ahol ráijeszt a kint bagózó pincérnőre. „Anyádat!” – tátog a nőci, miközben egy szürke füstfelhő hagyja el a vörösre rúzsozott száját.

Abban a pillanatban egy széles vállú, borostás férfi sétál ki az étterem ajtaján. A pincérnő megpillantja, gyorsan elnyomja a cigicsikket, kihúzza magát, kitolja a fenekét és pipiskedve odasétál hozzá. A férfi mosolyog, beletúr a hajába, lehet zavarba jött, mert a nőci melle majd kiszúrja a szemét. A pasinak nagy nehezen sikerül eliszkolnia, és szapora léptekkel a zöldséges felé veszi az irányt, de a lendület már viszi is tovább. Mire a néni feleszmél, a potenciális vevő rég hatát fordított neki, de a fenekét megnézi magának. A fiatal lánnyal együtt osztozik a fenséges látványon, mert egyszerre bólogatnak a férfi hátsója felé. A zöldségárus néninek pedig addig jár a feje, míg a szemüvege leesik az orra hegyéről.

Hirtelen eszembe jut, ha most valaki lenézne a Földre, hogyan vélekedne rólunk? Érzések, első benyomások és következmények lenyomatai lennénk? Talán idegen emberek sokkal jobban hasonlítanak egymásra, mint azt elsőre gondolnák. Mintha az égboltot átszelni egy megmagyarázhatatlan zsineg, amely összeköti az itt lakókat, ezért minden pillanat összefügg, és mind egyek vagyunk a Jóisten keze alatt. Igen, ez lehetséges.

Újra belekortyolok a kávémba.

Mit gondolsz?

Egy pillanatra megállni, hangosan nevetni, sírni titokban, elcsendesedni, belekortyolni egy bögre tejeskávéba, megfogni a gyermekünk kezét, örülni annak, ami bennünk és körülöttünk van. Ezekről a pillanatokról írok.