Becsöngettek

Egyre hűvösebbek a reggelek, ilyenkor jólesik az izzasztó paplan alól kintre telepedni. Ma is korábban keltem, megvártam amíg lefő a kávé, és kiültem a bejárati ajtó előtti lépcsőre. A gesztenyefa leveleit nézem, már ami maradt rajta, mert elég korán lehullatta őket. Most is csupa levél a belső udvar pedig a gondnok tegnap gereblyézett, négy kupacban

Lódarázs

A darazsakat figyeltem, ahogy a nyári kánikulában megkörnyékezték a komposztálót. Anyuka reggel kiment a piacra, mert előző este megkívánta a dinnyét. Nem hagyta nyugodni a gondolat, és a reggelinél beállított a hóna alatt egy zöld kobakkal. Mézédes volt, a kés könnyedén szelte a mélyvörös húsát, a leve végig folyt a viaszterítőn. A fülünk hegye is

Táska, te drága kincsem!

A buszon döcögtem, közben a telefonommal babráltam. A megállóknál felnéztem, figyeltem a felszálló utasokat. Egy magas srác lépett a fedélzetre, majdnem lefejelte a kapaszkodók egyikét. Nagyon jó kedve volt, széles mosoly ült az arcán. Zsiráf nyakát nyújtogatta, nád teste lengedezett az ülések között. – Bérleteket! – kiáltotta. Az emberek éles hangjától összerezzentek. Az örökös bizonytalanság,

Délibáb

Milyen volt az interjú? Á, csak a szokásos! Meséltem, mi történt előtte? Nem fogod elhinni! Mindenki megőrült, bolond ez a város. Sietek a trolira, a hetvenötös visz a Jászaiig. Gondolhatod, tisztára idegbe voltam, nem akartam elkésni, de a troli folyton szivat. Hallod, tíz percet késett! Mondjuk, nem volt gáz, direkt előbb indultam el. Ismersz, állandóan

Kockapóker

Egyedül gubbasztottam a cserépkályha párkányán. Gerincem ívét elöntötte annak melege, szinte eggyé váltam a méregzöld csempékkel. Az esti égboltot néztem, ahogy édes nyugalommal csitította a becsvágyó hegyeket. Janka és Károly vendége voltam azon a hétvégén. Van egy faházuk Klagenfurt mellett, két emeletes, muskátlis terasszal és völgyre néző kilátással. Biztos vagyok benne, a ház együtt született

Kisdió

A konyhában ülünk, amit szemtelenül beleng a szalonnás rántotta illata. Az ismerős színek, ahogy anyám forgatja kezében a fakanalat és simogatja vele a tojás masszát, ebben a pillanatban itt vagyok, nem ímmel-ámmal pislogok a világra.  Minél kevesebb időt töltök otthon, annál jobban szívbe markolnak a hasonló pillanatok. Ez a nosztalgikus érzés hatással van rám, mint

Az utolsó alkalom

Üde levegő járt-kelt a Lövőház utcában. A boltok ablakából eltűnt a karácsonyi dekoráció. Az üzletek elé kikerültek az asztalok és a fonott székek. Pincérek söprögettek a sarki kávézónál, mintha a telet söpörnék ki a napsütéses utcára. Friss kenyér illata kavargott kifelé a pékség nyitott ajtaján. Viola hasa nagyot kordult, amikor elsétált előtte. Egy pillanatra megfordult

A kitaposott út

Lassan haladunk a kitaposott úton, a fekete bársony cipőm orrát ellepi a por, de nem érdekel. A súly, ami az úton haladva ránk tapad hatalmasabb bármiféle földi kosznál. Oldalra fordítom a fejem, a fákat nézem. Bölcsen állnak az októberi napfényben, és a vöröses nyugalom ráhullik a sírokra. Az én lelkem is megnyugszik, talán a búcsú

Ízek, imák, szerelmek

Vacsorához készülődünk. A bolognai szósz rotyog a lábasban, tegnapról maradt egy kevés. Nem bánom, hogy maradékot kell enni, vannak ételek, amelyeknek kimondottan jót tesz az idő. Hiszen az étel olyan, mint egy jó kapcsolat. Az idő eltelte után összeállnak az ízek, minden a helyére kerül, a sós, az édes, a fanyarság megtalálja helyét az ételben.

Itt vagy

Itt vagy. Megérkeztél hozzám. Akárhova visz a lábam, folyton követsz engem. Legutolsó csókunkat tavaly, egy forró szeptemberi délutánon váltottuk. Emlékszel még? Az összes cseresznye eltűnt a fákról, a nap kiégette a medence körüli füvet. Miután a medencét leengedtük, csípőre tett kézzel álltunk, pásztáztuk a levegőért kapkodó füvet. Azt hittem, soha többé nem látlak, a fűszálak