Belefér egy kabátzsebbe

Egy kemény kobakos makkot találtam a kabátzsebemben, ami nem volt nagyobb a hüvelykujjam felénél.- Hogy kerülsz ide kiskatona? - tűnődtem a fényes vértjét, büszke sisakját nézegetve - Hát persze, Debrecen! - jutott eszembe az elmúlt hétvége.Vasárnap a nagyerdei köztemetőben jártunk. Virágot vittünk a sírokra, mikor a séta közben megpillantottam az úton heverő makkokat. Gyermeki lelkesedés

Városi paletta

Negyedik napja szinte megállás nélkül esett, és az égboltot egybe függő szürke massza borította. Ha sokáig mustrálta az eget, olybá tűnt, hogy nem a felhők, hanem egy áthatolhatatlan plafon nehezedik a városra. Őt mégsem nyomasztotta a nyálkás idő. Szerette a kocsi ablakából kémlelni a szitáló esőt, a járdára tapadt sárga faleveleket, a pocsolyákat kerülgető járókelőket.Bevackolta

Nem is fázom talán

Szeretem ezt a képet. Látszólag semmi különös nem történik rajta. Nem látni élénk színű virágokat, ragyogó kék égboltot, vidám arcokat. Nincsen rajta semmi, amitől a szív nagyot dobbanna, mégis van benne valami, amit talán még magamnak sem tudtam megfogalmazni. Pont ettől kedves a számomra.Figyelem a kopárságot, a száraz gallyakat, a szürke felhőket. Mintha kicsit vacognék

Körúti este

Sosemvolt találkozásokról álmodik a Múzeum körút. Az esti sötét érkeztével, beteljesületlen ölelések, ki nem mondott vallomások pislákolnak az utcai lámpák üvegtestében. A járókelők maguk elé bámulva baktatnak az utcákon, mintha sejtenék, ha felpillantanak, a pilácsok fénye eszükbe juttatja, ami elől olyan régóta menekülnek. De nincs menekvés. Az antikváriumok, apró üzletek világossága álmosan hullik a járdára,

A szív útja

A reggeli villamosozás közben, szeretek kifelé nézelődni az ablakon, és a belesni az autókba. Ahány kocsi, annyi különféle ember araszol az úton. Ráncos homlokok, álmos tekintetek, kihangosított telefonhívások, öltönyök, nagykabátok, smink igazítás a kistükörben, duzzogó gyerekek a hátsó ülésen. Kicsit olyanok vagyunk minden reggel, mint a felfedezők, akik a legjobbat remélve próbálnak szembenézni az ismeretlennel.

Szabadon szárnyal

Zsófi ki ült a lakása erkélyére, hogy érezze arcán a tavaszi szellőt. Negyedik napja volt a négyfal közé zárva, és ez idő alatt hamar rájött, ennek a szabadságnak ára van. Legszívesebben elrepült volna messzire, csak ne keljen éreznie a tehetetlenséget, ami minden nap egyre inkább összenyomta. Nem tudta, hogy mikor mehet vissza dolgozni, egyáltalán megmarad-e

Égi kvartett rendelve

Egy átlagos hétköznap délután volt. Az emberek loholtak haza munka után, a belvárosi por kavargott az árkádok alatt. Mindenki belefeledkezett a saját életébe, de nem is voltak jelen benne. A város jól begyakorolt gépezetként pulzált. Az Eiffel téri dzsungel valamennyire kiszakította az ott üldögélőket, de még a lángos illata és gyömbéres limonádék sem tudták elfeledtetni

A szabadság íze

Ivett olyan szabadságot érzett, amit ezelőtt sosem. Lehet Firenze fülledt levegője tette, amiben szinte érezni lehetett a toszkán sajtok és borok fűszeres illatát. Ha lehunyta a szemét, ott találta magát egy dézsában állva, amint mezítelen talpával tapossa a szőlőszemeket. Érezte, ahogy a dundi bogyók szétpukkannak a lábujjai között, a levük pedig kékre színezi a törékeny

Bázeli zűrzavar

A nyári nap málna színűre festette Bázel városának égboltját. Az embernek muszáj volt egy szívdobbanás idejére megállni és elveszni a látványban, hátha választ kap minden, az Istenhez feltett kérdésére. Persze nem mindenkit érintett meg a mindenható néhány vattacukor felhőn keresztül. Hiába volt különösen szép a naplemente a bázeli öregek otthona fehér keretes ablakából nézve, a

Reggeli szertartás

Magdika a férje halála óta minden reggel pontban öt órakor kelt. Magára öltötte a köntösét, kicsoszogott a hűvös konyhába és feltette a tűzhelyre a teavizet. Mielőtt a víz forrni kezdett, gondosan megterített, májfoltos kezével végigsimított a fehér abroszon, eligazította a tányérokat. A következő pillanatban befordult a spájzba, a szemközti polcról leemelte az aprósüteményes dobozt, ki